volt a buszon

így 46 perc gyaloglás után

gyors tempóban

át a hídon

sietve, már szinte futva

Szentlélek téren egy vidám biciklista

(fiatal fiú) tenyerét nyújtja felém

és belecsapok : " Helo ! "

ő meg : " Huhhúú ! "

Remélem, örült, hogy sikerült tekerés közben belecsapnia

s nem a gyűrűmmel ütöttem meg..!

Két barátja, -akik mögötte hajtottak -nagyon mosolyogtak rám.

Én meg innentől újra. Hazafelé végig és az ajtóban isch.

Azután kivettem a táskából a könyveket és

eszembejutott a szomorú szemed és az a mondat.

A szemed...

Fájt, olyan szomorú voltál.

Én meg ..:ölelni, vigasztalni akartalak, bújni- olyan voltál.

Úgy maradtam a metrólejárat előtt állva

Néztelek - szemem könnyben - Te visszanéztél a lépcsőről

én intettem.

De máshogy intettem a taxisnak, aki megállt a hídon,

hogy "éjszakai buszpótló "

A kavicsokra gondoltam a hídon, amik nálam maradtak

pedig a Tieid.

Hozzád valók.

Magyar kavicsok.

Neked vannak.

Ugye, nem baj hogy a f. táncot megmutattam Á-nak ?

Arról mindig Te jutsz eszembe- ha csinálom, felvidít-

most épp ellenkezőleg : szomorkás félmosoly, mert

láttalak magamban a lift előtt, ahogy csinálod.